Kezdőlap > deutsch, német > német sült krumpli – bratkartoffeln

német sült krumpli – bratkartoffeln

7. február 2010 Hozzászólás Go to comments

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

a németek nem kifejezetten gasztronómiájukról híresek. a történelem folyamán ugyan számtalan lehetöségük lett volna innen-onnan ezen a téren befolyásolni hagyni magukat, de úgy látszik ez nem érdekelte öket különösebben. a közel múltig az volt  a lényege a német konyhának, hogy mindegy mi, de kiadós legyen. ha egy darab hús, valami krumpli és az elmaradhatatlan szósz a tányéron volt, akkor a német nem kelt fel éhesen az asztaltól. hazudnék, ha azt állítanám, hogy én ezt a fajta ételt nem szeretem. ennek is a klasszikus fajtáját: a német sült krumplit. nem nagy kunszt, mégsem készítettem sokáig itthon. inkább vártam, hogy valahol étteremben ehessek. a jó “bratkartoffeln” titka ugyanis a kovácsolt vas serpenyö. ezt sokáig nem tudtam és csodálkoztam, hogy a teflon serpenyöben nem sikerül.  a vas serpenyö nélkül csak valami zsíros-olajos odaégett valami lesz belöle.   

elkészítése egyszerü: félcentis karikákra vágott krumplit ghín (butterschmalz) sütünk, amíg megbarnul kicsit odakap. közben sózzuk borsozzuk, adunk hozzá szalonna-/ sonkakockákat, majoránnát, hagymát és fokhagymát. bárminemü sült hússal és szósszal tálaljuk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

ich liiiiiieeeeebe bratkartoffeln! und habe jahrelang vergeblich versucht, gute bratkartoffeln zu machen. das ergebnis war immer ein haufen von fettigen kartoffelscheiben. denn: ohne eine vernünftige schmiedeeiserne pfanne braucht man gar nicht anzufangen… mit einer guten pfanne sind die bratkartoffelln jedoch ein kinderspiel: kartoffelscheiben in butterschmalz unter zugabe von salz, pfeffer, majoran, zwiebeln, knoblauch und schinkenwürfel/ speck leicht braun anbraten…. etwas fleisch und soße dazu… lecker…

Kategóriák:deutsch, német
  1. 8. február 2010 - 06:43

    Gyönyörűűűűűű!

    • 8. február 2010 - 07:29

      jókaja, ugye-ugye? gyere csinálok neked is:-)

  2. 2. december 2010 - 16:03

    Wir werden es erste mal kochen,und wir können danach sagen ob es schmecht oder nicht.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: