Archívum

Archive for 8. január 2010

filmajánló

8. január 2010 1 hozzászólás

játékra hívtak, így beszámolok én is “legkedvencebb” filmjeimröl. többfajta kritérium alapján tudnék ötöt-ötöt felsorolni. a legkedvesebb számomra mégis a film zenéje. egy-egy filmet nem feltétlenül nézek meg többször, de a zenéjüket nagyon soknak szívesen meghallgatom újra meg újra. szerencsére az utóbbi években elszaporodtak azok a rádióadók, amelyek sok filmzenét sugároznak. söt már olyanok is vannak, amelyek csak erre specializálódtak.      

1. vitathatatlanul az elsö helyen áll a távol afrikától címü film. nemcsak a john barry által szerzett filmzenéjével, hanem  robert redford és merlyn streep (“I had a farm in africa”) páratlan alakításával. ez az egyetlen film, amelyet legalább 10szer már látttam és tizenegyedszer is megnézném.és igen még képes lennék újra bögni is rajta. 

2. cinema paradiso. érdekes módon ezt a filmet csak pár hete láttam  elöször, de a zenéje  a filmzene nagymesterétöl (ennio morricone) már évek óta kedvencem. olyan igazi szívbemarkoló, ezerszer meghallgatható, fülbemászó dallam. és hozzá a film! a legeslegszebbekhez és a legnagyobbakhoz tartozik. maga a téma is a film ill. mint a címe is elárulja a mozi – annak is a kezdete…mondanom sem kell, hogy ezen is olyan igazán jókat lehet bömbölni. persze csak halkan, hogy a zenéjét azért halljuk.

3. smile chaplin

a film (fö)zenéje, amely a chaplin életéröl szóló filmben a legmeghatóbb pillanatban cseng fel: 

4. volt egyszer egy vadnyugat (ennio morricone):

mondanom sem kell, hogy én ezt még a sándor mátyásból ismerem….

5. chanson d´amoure: kicsit kilóg a sorból, eddig négyszer láttam, a zenéjét többszázszor hallgattam. anélkül, hogy minden szavát érteném, megértem miröl szól. a legfontosabbról. úgy, ahogyan azt csak a franciák tudják elmondani:

Reklámok

füstölt sprotni – kieler sprotten

8. január 2010 6 hozzászólás

macskafrontról annyi újdonság van, hogy úgy tünik, segített valamit a tegnap nagy keservesen beadott injekció. és a méregdrága, természetesen csak állatorvosnál kapható speciális diétás macskaeledel. mától az elsöszámú lépett éhségsztrájkba.egyszerüen nem jelent meg késö délután a közös macskaétkezésen. a késöbb külön felszolgált szárazkaja után viszont élénken rohangált (a hosszú elöszobánkban szoktam száraz-macskakaját dobálni, amiután nagy örömmel szaladgálnak), úgyhogy nagy baj nem lehet.   a vonalainak egy kis diéta egyébként is jót tenne.

benny weinflasche

mivel ma estétöl vasárnap késö délutánig egyedül vagyok itthon, nem volt nagy kedvem fözöcskézni. pláne nem, miután a boltban megláttam a füstölt sprotnit amire nem igazán szoktam figyelni, úgy 10 éve ettem utoljára. kapásból úgy döntöttem, ez lesz a mai vacsorám – a tegnapi kenyérrel. azt a bizonyos dagasztás nélkülit (itt és itt) tegnap sütöttemm negyedszerre – ismét szenzációs eredménnyel. eltekintve attól, hogyy megint jól ráragadt a tészta fele a konyhakendöre. ma este még beszereztem egy jó nagy dagasztótálat. kb. akkora mint egy kisebb lavór. ráadásul bilikék, de mindegy, lényeg, hogy elég helye legyen a tésztának, mert nincs kedvem mindig  levakargatni. komolyan mondom, most már azon gondolkozom, hogy el kéne adnom a kenyérsütögépet…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

blog-kater henry geht es dank der gestrigen mühselig unter erschwerten bedingungen verabreichten spritze mittlerweile ganz gut. und dank dem spezial-diätfutter, das natürlich nur beim tierarzt zu bekommen und entsprechend sauteuer ist. dafür ist jetzt kater-nr.1 in futterstreik getreten. zumindest ist er nicht zu einnahme der gemeinsamen abendmahlzeit erschienen. wenig später war er dann doch beim”trockenfutter-weitwurf-spiel” erschienen und begeistert dem futter hinterher gelaufen. seiner linie tut es auf jede fall ganz gut, wenn er mal eine mahlzeit ausfallen lässt.

da ich ab heute bis sonntag spätnachmittag allein bi, hatte ich jetzt nicht die große lust, etwas zu kochen. zumindest nicht, nachdem ich die kieler sprotten beim einkaufen entdeckt habe. da konnte ich nur noch an mein gesternzum viertenmal in folge gebackenes brot denken (hier und hier) – wieder mal mit einem genialen ergebnis. mal abgesehen von der tatsache, dass die hälfte des teiges wieder am küchentuch hänngen geblieben ist. dafür habe ich seit heute abend eine riesige melamin-schüssel. da könnte man auch ein baby zur not darin baden dazu ist er auch noch so schön nachttopg-blau. aber egal, hauptsache: groß genug für meinen teig. apropos teig: ich überlege jetzt, meine brotbackmaschine zu verkaufen. bei interesse bitte melden…