Kezdőlap > magyaros, péter > szombat esti láz

szombat esti láz

9. augusztus 2009 Hozzászólás Go to comments

Kopie von péter-1tegnap este egy kedves barátommal föztünk. lassan évek óta visszatérö közös fözések ezek, amikor mindig készül valamilyen magyaros étel is, de kicsit másként, mint ahogyan azt hagyományos módon ismernénk. a tegnap esti elöétel egy avokádókrém volt. egy darab avokádóból készül, de simán elég lett volna négy embernek is elöételnek. még tiszta szerencse, hogy a föétel a nyári könnyüétel kategóriába tartozott:

DSC09550a különleges és számomra teljesen szokatlan az volt benne, hogy nem a sárga/ fehér magyar paprika volt az alapja, hanem a sötétzöld holland. amely ráadásul, számomra szintén teljesen szokatlan módon, kockákra volt vágva. a héjától megszabadított paradicsommal és egy csipet sóval együtt került a tüzre és rövid fözés után került bele egy kevés apróra vágott hagyma (én a paprikához hasonlóan a hagymát is mindig karikákra vágom), egy kiskanál örölt paprika, egy kis csili és egy fél marék bazmati-rizs.

DSC09505amikor már készen volt és a tüzet elzártuk alatta, került még hozzá egy kis gerezd fokhagyma, két sült és lehéjazott narancssárga paprika és egy fél szál vékony szeletekre vágott gyulai kolbász. tálaláskor pedig még egy kis olívaolajjal locsoltuk meg.  én a zöldség szeletelési módján kívül  “csak” annyiban  készítem másként a lecsót, hogy nálam sosincs benne se rizs, se fokhagyma, se gyulai. nem beszélve az olívaolajról. viszont nálam mindig kerül rá a végén tojás. mindezektöl a különbségektöl eltekintve, annyira finom volt, hogy hamarosan elkészítem itthon is. annak ellenére, hogy a zöld holland paprikát soha tényleg ki nem állhattam. eddig.

DSC09519

ti hogyan készítitek a lecsót? héjastól vagy anélkül teszitek bele a paradicsomot +  paprikát? karikára vagy csíkokra, netán kockákra vágva? tojással vagy tejföllel megbolondítva? fokhagymával vagy öröltpaprikával?

Advertisements
Kategóriák:magyaros, péter
  1. Dulmina
    9. augusztus 2009 - 15:15

    Lecsó? Sok paprika, lehet mindenféle fajta vegyesen (na jó, erős azért ne nagyon :), a hegye karikára, a többi része fél/negyed karikára vágva; kevés paradicsom, az olajon félpuhára pirított paprikával éppcsak összefőzve (így nem zavar a héja, és nem dobja ki az összes levét). Legfeljebb egy kis sót teszek még bele, és kész is. De igazán friss, ízletes paprikából és paradicsomból főzés nélkül is megeszem (bár az inkább saláta – vagy még az se, mert öntet se kerül rá, csak a feldarabolt zöldség).

    Ha nem én készítem, akkor persze egyéb változatokat is megkóstolok/megeszek. A tejföl ugyan valahogy nekem nagyon bizarr a paradicsomhoz (de hallottam már olyat, hogy valakinek amúgy bántja a gyomrát a paradicsom, és csak így bírja megenni). Meg még valami, amit inkább nem: paprikacsutkák – néhány mag oké, hogy esetleg beleszédül, de a komplett csutka se egészben, se szeletelve nem oda való (szerintem – másoknak meg az a természetes, hogy benne van).

  2. Dulmina
    9. augusztus 2009 - 15:26

    A paprika héját sose szedem le, a paradicsomét pedig csak akkor, ha annyira érett, hogy már forró vízbe mártás nélkül is le lehet húzni. Meg persze a télire eltettbe, mert ott tovább kell főzni.

  3. Eszter
    9. augusztus 2009 - 19:01

    Én újabban a legklasszikusabb módon: kevés zsiradék, csíkokra vágott hagyma, felkarikázott paprika (csumástul, és legalább két-három csípős), és egy pár nagyobbra darabolt paradicsom meg egymás után, ahogy kész vagyok a vagdosással a lábasba. Kicsit megsózom, aztán párolom amíg össze nem esik. Fűszereket nem teszek bele, viszont ha pont látok egy paradicsomhéjat, akkor kihalászom.

  4. stampoasis (alias nokedli)
    9. augusztus 2009 - 19:18

    dulmina, köszönöm a részletes leírást. a paprikacsutkát én sem szeretem és szerintem se belevaló.
    tetszett a "beleszédül"kifejezés;-)
    én karikákre vágom a paprikát, csak a legeslegvégén a csumájánál vágom csíkokra. én nagyon nem szeretem az úszkáló paradicsomhéjat, így le szoktam forrázni azt a 3-4 paradicsomot, amit beleteszek. semmi perc alatt megvan és nnem úszkál;-)
    a nyers-lecsót én is nagyon szeretem, csak úgy magában.

  5. stampoasis (alias nokedli)
    9. augusztus 2009 - 19:20

    eszter, a kevés zsiradék a klasszikus? nálunk mindig kiolvasztott szalonnán készült;-) a csuma szóba sem jöhet, csípösen tegnapig nem ettem, de most mátr fogok…

  6. Makka
    9. augusztus 2009 - 21:06

    Nagyon ritkán és akkor is csak más kedvére főzök lecsót, mert a sárga paprikának még a szagát sem bírom, ahogy fő, nem még megenni.
    Ha csinálok, akkor viszont lehetőleg egy kis húsos füstölt szalonnával indítok, de egy kis kacsa- vagy libazsírban sütöm ki pirosra. Aztán jön a hagyma, félbe és szeletelve. A paprikát félbevágom, kicsumázom, és kb. 4-5 mm-es csíkokra vágva, a paradicsomot lehámozom, azt is félbe és szeletekre vágva rakom bele. Aztán só és bors. A hagymát elég sokáig párolom külön, hogy aztán a paprika és a paradicsom ne kulimászosra puhuljon. Mindig rakok bele csípős paprikát is.
    Sokszor rakok bele bécsi virslit és rizst vagy tojást. De általában csak ezek nélkül fogy el. Attól függ, az elfogyasztója éppen mit szeretne.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: