Archívum

Archive for 16. március 2009

csókolom, banán van?

16. március 2009 2 hozzászólás

DSC00633

nem tudom, más háztartásokban ez hogy van. nálam vannak idöszakok, amikor újra meg újra az egekbe szökik a túlérett banánok száma. pedig amikor megveszem öket éppen hogy kicsit sárgák és mindig úgy sajnálom, hogy én most úúúúgy ennék egy banánt, de éretlenül nem szeretem. de túléretten sem. mert alig múlik el néhány nap (ez az az idöszak, amikor mindig sóvárgom a banánra) és arra leszek figyelmes, hogy a konyhában banán illat terjeng. ekkor már tudom, hogy megint sikerült a megfelelö banán-érettségi pontot elpasszolnom. ilyenkor szoktam még néhány napig azon gondolkozni, hogy mit is kezdjek a rohamos tempóban barnuló banánnnal. bevált módszer a banánoktól való megszabadulástól, ha a páromnak adom oda, hogy vigye el tízóraira. de mondjuk ha öt barna pöttyös banán van a gyümölcsös kosárban, akkor még a legjobb esetben is az utolsó kettö fekete lesz, mire rájuk kerül a sor. ilyenkor el szoktam ejteni azt a mondatot, hogy “ha nem viszed el, ki kéne dobni”. erre aztán szokta mondani, hogy adjak neki nyugodtan kettöt is. én már ilyenkor azon szoktam izgulni, hogy nehogy összenyomódjonak a banánok a táskájában. mert ugye lehet, hogy ha egyszer egy szétnyomott banánt kellene kikapargatni a táskájából, nem lenne ilyen önfeláldozó. így aztán szépen zacskóba szoktam csomagolni a csak enyhén puha de már kifejezetten sötét barna színü, banánokat.

a második megoldás, hogy csinálok “milyen egészséges” felkiáltással banánturmixot. ez azért is jó, mert ilyenkor megnyugtatom a lelkiismeretemeet azzal a tudattal, hogy mennyit is használom én a turmixgépet. na jó, optimális esetben tényleg használom. például banánturmixra, háromhavonta egyszer. (és a múltkor csináltam céklaturmixot is, de abban nem volt banán). a banántrumixszal annyi gondom szokott lenni, hogy kettönknek szoktam olyan 4 pohárnyit csinálni. és én már az elsö poharat is alig bírom lenyomni. mialatt párom hösiesen lehajtja az ö két poharát én magamban megfogadom, hogy én banántusmixot márpedig többet nem iszom.

a kérdés ma ismét aktuális volt: mi legyen hát a banánnal?

DSC00638

rövid keresés után ráleltem mézesmadzag banános süteményére. csak egy icipicit változtattam a recepten: kandírozott eper helyett aszalt meggyet adtam a tésztájához, valamint tejmentes margarin helyett vajat használtam.

hozzávalók (egy 24 cm átmérőjű tortaformához):

12 dkg vaj

8 dkg cukor

2 tojás

pici só

1 tk vaníliakivonat

5 kicsi érett banán

1 tk szódabikarbóna

1,2 dl rizstej (vagy víz – én vizet használtam)

10 dk teljeskiörlésű liszt

15 dkg sima liszt

10 dkg aszalt meggy

a margarint a cukorral habosra kevertettem a konyhai robtogéppel. majd egyesével hozzáadtam a tojásokat és a kis csipetnyi sót. hozzáadtam a banánt és a vaníliakivonatot. összekevertem a kétféle lisztet a szódabikarbónával, és a vízzel együtt a banános keverékhez adtam. alaposan elkevertem.

az aszalt meggysezemekt (már elöre) félbevagdostam és a masszához adtam, elkevertem. a masszát kivajazott formába öntöttem és 180 fokon (légkeverésen 170) egy órát sütöttem. tíz percet pihenni, majd rácsra borítva hűlni hagytam.

ha valaki a bevonatot is szeretné elkészíteni:

12 dkg vaj

9 dkg porcukor

1 ek citromlé

1,5 dkg kókuszpehely, pirítva

a vajat, citromlevet és porcukrot habosra keverjük. a kihűlt süteményre kenjük, majd rászórjuk a kókuszpelyhet.

én nem akartam. de csak azért nem, mert elfelejtettem, na. de bevonat nélkül, csupaszon is nagyon finom. a savanykás meggy remekül harmonizál a banán édes ízével.

DSC00675

Kategóriák:desszert, sütemény

régi idök dióstésztája sárgabaracklekvárral

16. március 2009 Hozzászólás

DSC00592

vannak napok, amikor olyan igazán jól esik rég (majdnem) elfelejtett ízeket felidézni. így került tegnap délután a tányérra a diós tészta. az pedig különösen jó volt, hogy egy nagyon kedves barátnömmel ettük, akinek szintén régi emlékei között szerepelt ez az igazi “magyaros” tészta.

DSC00597

gratin dauphinois füstölt makrélával

16. március 2009 Hozzászólás

DSC00613

szeretem lapozgatni, olvasgatni nigel slater szakácskönyvét. részben a kellemes atmoszférát árasztó képek miatt, részben pedig a számomra különlegesnek, valahogy azonban mégis olyan ismerösnek tünö receptjei miatt. szeretem az hozzávalók és a leírás, elkészítés egyszerüségét. mindig rögtön olyan érzés fog el, hogy nem nagy ördöngösség az egyik, másik finomnak hangzó receptet “utánafözni”. az is olyan jó érzéssel tölt el, hogy a legtöbb recepthez nem egy egész hosszú lista tartozik, hanem csak néhány, majd hogynem alapvetönek számító hozzávaló szükségeltetik. mint például ehhez a bársonyosan finom füstölt makrélás mustáros tejszínben sült krumplihoz:

0,5 kg krumpli

12 dkg füstölt makréla

3 babérlevél

3 dl tejszín

2 dl tej

1 ek magvas mustár

só, bors

a krumplikat alaposan megmosom, lecsutakolom és vékony szeletekre vágom, majd egy kiolajozott höálló formába rétegesen lerakom. az egyes rétegekre rádobálom a kézzel falatnyira szaggatott makréla darabokat és leöntöm egy kevés magvas-mustár-tej-tejszín-keverékével, a babérleveleket ügyesen becsempészem a krumplik közzé, sózom, borsozom (nem felejtve, hogy a füstölt makréla és a mustás is kicsit sós).

190 fokon jó egy óra hosszát sütöm, majd egy zöldsalátával tálalom.

DSC00602

Kategóriák:föétel, hal, krumpli, nigel slater